1909
- A jogászbál. A város jogászközönségének február 13-iki estélyére ma küldték szét a meghívókat, melyeknek szövege a következő.
“Nagykanizsa jogászközönsége a gyermekvédelem céljaira 1909. február 13-án a “Polgári Egylet” összes termeiben táncestélyt rendez. - Kezdete este 9 órakor. Személyjegy 3 K., családjegy 3 személyre 7 K., több személyre 10 K. Felülfizetéseket köszönettel fogad a rendező-bizottság.”
A városban az a hír van elterjedve, hogy a rendezőség csak korlátolt számban bocsájtotta ki a meghívókat. Mint velünk közlik, ez a hír téves, mert az estélynek semmi exkluzív jellege nem lesz. Akik meghívót tévedésből mégsem kaptak, ezt dr. Bartha József ügyvéd-jelölttel közöljék. A meghívók, melyek a Fischel-nyomdában készültek, igen ízlésesek. - Az estély rendező-bizottságának névsora a következő:
Dr. Oszterhuber László elnök, Baboss László, Dr. Balázs Zsigmond, Bartha István, Dr. Bartha József titkár, Dr. Beck Dezső. Dr. Bentzik Ferenc, ifj. Dr. Bentzik Ferenc, Bentzik József, Dr. Bereczky Viktor. Dr. Bród Tivadar, Bubics Károly, Dr. Bun Jenő, Dr. Darás László, Dr. Dőri József, Dreven Lajos, Dr. Eőri Szabó Jenő, Dr. Etlényi Géza, Faits Lajos, Dr. Ferenczy György, Fischel Sándor, Dr. Fischer József, Freyler Adolf, Dr. Gaertner Antal, Dr. Grosz Dezső, Gyarmathy Miklós, Gürtler István, Dr. Hajdu Gyula, Halis István, Dr. Halphen Jenő ellenőr, Dr. Havas Hugó, Hegedüs György, Hertelendy béta, Horváth Tivadar, Dr. Hübner János, Dr. Hoch Oszkár, Dr. Jureczky Iván, Katzenbach József, Kayser Elek, Dr. Kenedi Imre, Knorr Kálmán, Dr Kreisler József, Lajpczig Antal, Lengyel Lajos, Lovass Gyula, Dr. Lőke Emil, Dr. Málek László, Dr. Miklós Dezső, Dr. Molnár Jenő, Dr. Ollop Mór, Orf Győző, Oroszváry Gyula, Pálffy Géza, Dr Pillitz Soma, Dr. Plihál Viktor, Dr. Plosszer István, Podolay Jusztin, Rapoch Gyula. Dr. Rapoch Aladár, Remete Géza, Dr. Rosenberg Mór, Dr. Rothschild Jakab, Dr. Rothschild Samu, Dr. Sabján Gyula, Dr. Sartory Zsigmond pénztáros, Schleiffer Imre, Dr. Schwarz Adolf, Sebestény Lajos, Simon Gábor, Dr. Stolczer László, Szalay Lajos, Szugfill János, Dr. Takács Jenő, Thalmayer Alfréd, Dr. Tripammer Rezső, Tripammer Jenő, Dr. Vajda Béla, Véber Károly, Viosz Ferenc, Dr. Weiss Lajos, Witzl Győző, Závody Albin.
Városi múzeum.
- Csak az eszme van meg. -
- Halis István valóra válthatná. -
(v.) A savanyú élet küzdelmeiben még van valami, amit a magyar ember szentnek tart és a hová áhítattal zarándokol: történeti emlékeihez. A felejtés eltörlő kezeiből azonban ezeket az emlékeket csak múzeumokban lehet megőrizni. A millenáris évnek egyik programpontja volt, hogy Nagykanizsa város közönsége városi múzeumot
alapít. Sümeg, Keszthely már régóta valóra váltották a múzeum eszméjét. Kanizsa múltja is megérdemli, hogy a feledéstől megmentsük.
Nálunk persze csak történelmi múzeumról lehet szó. Műtörténelmi kincseink alig vannak: festők, szobrászok nem igen éltek Kanizsához kötve, hátrahagyott műveik nem érdekelhet bennünket. Mi csak kultúrtörténeti múzeumot alapíthatunk.
Nekünk Kanizsa szülötteinek kötelességünk ébren tartani utódainkban e talajhoz való szeretetet. Amit szeretünk, azért szívesen hozunk áldozatot és erre az áldozatkészségre meg kell gyermekeinket tanítani, de sietnünk kell ennek a múzeumnak megalapításával mindaddig, míg az a férfiú erejének teljében van, aki ez idő szerint a múzeum szervezésére az egyetlen hivatott egyéniség a városban: Halis István v. tanácsos.
Kevés az ember a városban, aki rokonszenvez a múzeum megalapításának eszméjével. Egészben 3-4 gyűjtőnk van, aki figyelemre méltó régi emlékeket rejteget gyűjteményeiben. Ezek nagy szolgálatot tehetnének a megalapítandó múzeumnak, ha gyűjteményüket átengednék.
Egyelőre csak egy-két szobára volna szükség. Nem csapongunk túl merészen terveinkkel: a kultúrpalota emelésének ideje még nem érkezett el. Azt saját erőnkből felépíteni nem is bírjuk, arra való pénzünk nincs. Egy szerény hajlék valamely városi épületben is megtenné azt a szolgálatot, melyet egy kis múzeumtól várunk.
Vállvonítással nem kellene a múzeum eszméje előtt kitérni. A régi világnak emlékei, Nagykanizsa város kultúrájának csírái, többet érdemelnek egy cinikus mosolynál.
- Városi múzeum. Villányi Henrik dr. lapunk főszerkesztője a Zalai Közlöny múlt számában felelevenítette a városi múzeum eszméjét, mely már a millenáris év munkaprogramja volt. A Keszthelyi Hírlap vasárnapi száma megemlékezik lapunk cikkéről, melyre azt mondja, hogy sok pénz és még több lelkesedés kell ennek megvalósításához. E megjegyzés mindenesetre jól informált helyről jön, hisz laptársunkat a Balatoni Múzeum két lelkes vezére szerkeszti. Mi azonban most is mondjuk, ha Halis István kezébe venné ez ügyet és a város egy kissé támogatná e tervet a múzeum alapjait lerakhatnánk.
- Szala és nem Zala. Annak a lelkes és figyelemre méltó akciónak, melyet annak idején Halis István indított megyénk régi nevének a Szala névnek visszaállítása érdekében, nagy hasznára lesz Eötvös Károly kitűnő tárcája, mely a “Pesti Hírlap” keddi számában “Szala menyecskéje” címmel jelent meg. A tárca első részében Eötvös kijelenti, mennyire helytelen, hogy nem használják megyénk régi nevét, mely nem Zala, hanem Szala. Ennek bizonyítására idézi az elődöket a múlt század irodalmát, Kisfaludy Sándort, Deák Ferencet és sok magyar példabeszédet, melyek mind Szaláról tesznek említést. Eötvös szerint a Bach és Schmerling kor csúfította el megyénk régi nevét. A jeles író csodálatát fejezi ki, hogy eddig még nem állították vissza a megye régi nevét. A tárca eme reánk vonatkozó részét a megyei vezetőség figyelmébe ajánljuk.
Baboss László
1851-1909.
Baboss László ügyvéd és író, a régi Nagykanizsa legérdekesebb embereinek egyike, a városi közkórház kórágyán mindenkitől elhagyatva meghalt. A Báthory-utcai szegényes agglegény lakás nem látja többé gazdáját, ki vagyonban a milliónál éppen egy millióval hagyott kevesebbet maga után, de emlékekben, élettörténetben sokkal gazdagabb az elhunyt, mint sok parvenü milliomos. Élettörténete érdekes példája, mint élt az olyan ember, ki a praktikus élettel soha sem számolt, bár éleslátásban, műveltségben, olvasottságban kartársaival bátran felvehette a versenyt.
Baboss László Ügyvéd és író volt és mert az Ügyvédség sokkal jövedelmezőbb, mint az írói foglalkozás, Laci bátyánk csak addig élt gond nélkül, míg a paragrafusokból élt. Büszke is volt élte végéig ügyvédi hivatására, de az irodalmat mégis többre becsülte. Az irodalomnak fanatikus barátja és művelője volt. Már kis gyermek korában a könyveket bújta, zsebpénzéből a Szent László társulatnak küldözgetett, mert ez a csángókat és bukovinaiakat könyvvel támogatta.
Ifjúkori élettörténetéről csak néhány régebbi újság cikkéből tudhatunk meg egyet-mást. Ott olvassuk, hogy együtt lakott szállásadójánál Árvay Lajossal, Zalamegye jelenlegi kiválóan képzett alispánjával.
Hitelesebb adatot csak attól kezdve találunk, mikor néhány évvel a nyolcvanas évek előtt mint fiatal fiskális telepedett le Nagykanizsán. A fiatal ifjú tele volt ambícióval és csakhamar teret talált működésére a politikában és közigazgatásban, mindkettőnél az ellenzéki oldalon. Ő elfeledte, hogy csak az boldogul, ki az uralkodó áramlattal úszik. Helyesebben szólva, a praktikus élet, vagyis a boldogulás feltételeivel nem akart és nem tudott számolni. A jóforgalmú irodából lassan eltűntek a kliensek, de ez nem gátolta őt magatartásában. Hiába figyelmeztették emiatt barátai, ő csak mosolygott. Hadakozás nélkül, szokta mondani, nincs élet. A bírálat az élet sója, mely nélkül minden egyhangú. S bírált mindent és mindenkit. Képzettsége ezt megkönnyítette. A bírálat könnyen ment és mással ő nem törődött.
Amennyire előre ment az őszinte kritika gyakorlásában, annyira fejlődött vissza vagyoni viszonyaiban. Pedig ő meg lehetett volna elégedve, mert fiatal korában mindene megvolt. Azonban vére vitte a kritikai térre. Ameddig kritizált addig mindig jó sora volt. A mikor elcsendesedett, visszavonult, akkor már oka lett volna a panaszra. Öregségében csendes megadással tűrte sorsát. Egyéniségével teljesen ellentétes életbölcsességről tanúskodik az alábbi eset, mely az utóbbi években történt vele. Ő maga mesélte el ezt mosolyogva egy jeles nagykanizsai írónak, kiről tudta, hogy jóindulattal van iránta:
- A napokban, kezdte Baboss beszédét, meglátogatott lakásomon egy régi ismerősöm. Szobám egyszerű, berendezése nagyon meglepte őt.
- Ejnye ügyvéd úr, szólt hozzám, hát ily szegényes kis lakásban lakik most?
- Nemsokára még kisebbel is megfogok elégedni, válaszolt Baboss, a sírra célozva.
Az örökké elégedetlen ember öreg korában életfilozófus lett!
Olvasottságáról sokat beszélhetnek ismerősei. Túl sokat olvasott, ideje sem volt olvasási anyagát megkritizálni, aminek később kárát vallotta irodalmi műveiben, hol leginkább mások nézetét citálta. Az ő egyéni véleménye hiányzott onnan.
Irodalmi működését idősebb korában kezdte, ami nagy baja volt, mert ebben a korban gyakorlat nélkül nehéz megtalálni a stílus kerekdedségét, a kifejezések változatosságát, szépségét.
Legsikerültebb művei közé tartoznak hírlapi cikkei, melyek a nagykanizsai sajtóban jelentek meg. Ezek tárgyát a napi élet aktualitása és a közigazgatás köréből vette. E cikkek jellemzője alapos tárgyismeret, tartalmas feldolgozás, egészséges felfogású kritika. A helyi lapok mindig szívesen közölték Baboss cikkeit, bár a közönség némely rétege nem látta szívesen. Ez a rész elfogult volt vele szemben, amiről meggyőződést szereztünk néha azzal, ha cikkeit névtelenül közöltük. Ilyenkor ezek általános tetszést arattak. Mikor, egy időben a Zalai Közlöny heteken át írt a városi csendőrség terve ellen, Baboss László sok tartalmas cikket bocsátott e tárgyban rendelkezésünkre. A cikkek névtelenül jelentek meg és feltűnést keltettek tartalmasságukkal.
Cikkeinek egy nagy hibája volt a kézirat olvashatatlansága. A nyomdák szedő személyzete sokat vesződött a szedéssel, ha Baboss kézirat jelent meg a lapban.
Öregségére szeretett volna valami nyugalmas állásba bejutni. Az idén a városi katonai nyilvántartó állásra pályázott. Ismerősei, barátai szánalommal nézték a kilincselő, egykor büszke ellenzéki fiskálist, de nem tehettek érte semmit. Nem választhatták meg a beteg embert ki hivatalát nem tudta volna ellátni. Babossnak nagyon fájt a szavazás eredménye. Összesen 7 szavazatot kapott.
Az utóbbi években a sétatér volt állandó tartózkodási helye. Egész nap ott ült a park közepén egyik padon Nagyon tetszett néki a park. Mindig mondogatta: “Szobrot érdemelne ezért a Gyula.”
Már mint Tripammer Gyula, a Szépítő Egyesület elnöke.
Egyidőben a névmagyarosítási Ügyekért fáradott. Volt Kanizsán valamikor egy névmagyarosítási társaság. Ennek füzeteit küldözgette szét az embereknek és a címzésben az illető német, vagy idegen hangzású neve mellé már magyar nevet is írt.
Nagyon sok téren fejtett ki eredményes működést. Ha ellenzékies magatartása miatt kevés jó barátot szerzett is, de képzettségét még ellenségei is elismerték. Egy rendkívül érdekes életpálya fejeződött be nála.
A helyi sajtónak lelkes barátja volt élte végéig. Szorgalmasan dolgozgatott a lapoknak és a fiatalokat buzdította a munkára.
Emlékét soká őrizzük és becsüljük.
*
Baboss László 1851-ben született. Atyja, Baboss Benedek tiszttartó, fiát gondos nevelésben részesítette. Az apa az 50-60-as évek fogalma szerint értelmes, művelt ember volt. szerette az irodalmat, mely iránt az ifjú Laci figyelmét is hamar felkeltette. 1863/64. került Nagykanizsára gimnazistának. Magyar élet folyt itt akkor, ami reá nagy hatással volt. Az embereknek, mint ő írja egy visszaemlékezésében, pengő sarkantyú, darutollas kalpag, rojtos topán, zsinóros nadrág, spencer volt a viseletjük. Egyszerű mesterember Réky Ferenc kovácsmester házában nevelkedett, kinek lakása afféle diáktanya volt. - A fiatal diák rajzolással, lombfűrészeléssel, tanulással töltötte idejét, de csakhamar az irodalom iránt kezdett érdeklődni. Nagykanizsáról Győrbe, majd Pozsonyba került, hol jogi tanulmányait végezte és élénken résztvett a diákmozgalmakban. 1876-ban, mint fiatal fiskális Nagykanizsán telepedett le. Itt kezdett érdeklődni a társadalmi kérdések, az országos és városi politika iránt. A politikában a függetlenségi eszmékért harcolt. Akkor még 3 éves ciklusra választották az országos képviselőket és ezért a kerületekben majdnem állandóan folyt a korteskedés, melyben Babossnak nagy szerepe volt. 1880-ban Unger Lajos mellett küzdött Jókai Mór ellen. Résztvett még az 1881, 84 és 87-es évek választási küzdelmében. Sokat fordult meg vidéken is és így nagy ismeretségre tett szert. Nemsokára jóforgalmú ügyvédi irodája lett. Négy segéddel dolgozott. A városi ügyekben kíméletlen ellenzéki volt, Babóchay ellen sokat harcolt. Néhány cikluson át városi képviselő volt. Ellenzékieskedése miatt csakhamar hanyatlani kezdett ügyvédi irodájának forgalma, mely az utóbbi években nagyon rosszul ment. Irodalmi működését fordításokkal kezdte. Különösen azokat a külföldi írókat olvasta kik a nőkérdéssel foglalkoztak. E kérdésről ő is adott ki több kis művet. Majd a külföldi költőkből fordítgatott és a legutolsó években anthologiát adott ki, melyben neves költők műveit közölte fordításban életrajzi és irodalomtörténeti adatokkal kísérve. Legutolsó önálló műve “Szellemes írók a nőkről” címmel a Leányok könyvtára című füzetes folyóiratban jelent meg. Közben állandóan dolgozott a Zalai Közlönynek, melynek a nyolcvanas években rövid ideig szerkesztője volt, a Zalának és még sok vidéki lapnak, néha fővárosiaknak is. Egyidőben a névmagyarosítási mozgalomnak volt lelkes híve. Az utóbbi években teljes visszavonultságban élt agglegényi magányában. A halál mint teljesen szegény embert a nagykanizsai közkórház egyik kórágyán találta.
*
Temetését az ügyvédi kar rendezte, mely a halálesetről gyászjelentést adott ki. Ravatalára élővirágokból díszes koszorút helyezett “Szeretett kartársuknak, a nagykanizsai ügyvédi kar” felirattal. Délután 4 órakor helyezték örök nyugalomra, édesanyja néhai Babos Benedekné sírja mellé. A végtisztességen megjelent Vécsey Zsigmond polgármester, Lengyel Lajos főjegyző, Halis István tanácsos, Gózony Sándor tszki bíró, Kayser Elek albíró, dr. Stolzer László tszki jegyző, Dienes Sándor szolgabíró, Szalay Sándor a “Zala” főszerkesztője, a “Zalai Közlöny” felelős szerkesztője, sok tanító, tanár és az ügyvédi kar majdnem teljes számban.
